Történelem

 

A borkóstoló pincetúra alkalmával jókora szakaszokat járhatunk be a Holdvölgy pincerendszerben, amelynek legrégebbi ágait a késő-középkorban építették. A mai formájában 1830 méter hosszú, 109 ágból álló, háromszintes pinceegyüttes 1955-ben jött létre, kilenc, korábban különálló pincejárat egybenyitásával.

 

Érdekesség, hogy a XVIII. századra esett a szőlőtermesztés első igazi fénykora Tokaj-Hegyalján, amikor nemesi körökben státuszszimbólumnak számított itt szőlőt birtokolni. Mádon alakult meg a 19-20. század fordulóján az „Úribor” Tokajhegyaljai Bornagytermelők Szövetkezete, amelynek 19 alapító tagjából 12 arisztokrata volt (köztük egy herceg, hat gróf és öt báró). Egykor az ő tulajdonukban volt a ma Holdvölgy pincerendszerként ismert pincék nagy része.

 

Amikor az 1945-ös földosztások után a tagok szőlőbirtokait felszámolták, a különleges adottságú mádi pincerendszer részei az újonnan alakult állami bortermelő és borforgalmazó vállalatokhoz kerültek. Ennek az időszaknak az emlékeivel is találkozhatunk a pincesétán: egy kisebb, négyzetes alakú teremben zajlottak ugyanis az 1950-es években különböző magyar és szovjet delegációk hivatalos találkozói, amelyek során – ahogyan akkoriban mondták – a „két nép megbonthatatlan barátságát” jónéhány üveg tokaji aszú elfogyasztásával is erősítették.

IDŐPONTFOGLALÁS

 

 

     

    Fő:Dátum:

    ELÉRHETŐSÉG

    3909 MÁD, ÁRPÁD U. 13.

    GPS É48º190316 K21º280946

    VISIT@HOLDVOLGY.COM

    TELEFON +36 70 391 46 43

    AZ ÉLMÉNY ÉRTÉKELÉSE